2012-es születésű Oldenburgi x Selle francais csődör, hozzám 2015-ben került és ekkore meg is kezdtem kiképzését.
Teljesen nyers volt amikor hozzám került.
Amikor már elkezdett kierősödni szép fokozatosan elkezdtem rá súlyt helyezni és a lovagláshoz szükséges felszerelésekhez szoktatni.
Nagyjából elkezdte megtalálni az egyensúlyát nyeregalatt ezt követően elkezdtem a futószáron való elengedtetését. Miután elengedetten közlekedett futószáron és elkezdett erősödni a háta megkezdtem a belovaglását.
Követketkező akadály amit meg kellett ugranunk a versenyszezon előtt, az egy új helyen való munka.
Gond nélkül lezajlott az utazás így ezután hazaértünk és elkezdhettünk készülni a versenyekre.
Az első versenyen még kérdőre vonta tudásom...
Később már nem voltak problémák.
Eredményesen zártuk a versenyszeront.